Gyűlölt-szeretett fellegvár: a Citadella

Budapest egyik legszembeötlőbb látványossága a Citadella és annak ormán nyújtózkodó Szabadság-szobor. Az építmény a tengerszinttől 240 méter magasságban helyezkedik el, a város minden pontjáról jól látható. Nem hiába nevezzük tehát Citadellának, ami olaszul fellegvárat jelent. 1965-ben nyilvánították védett műemlékké, 1987-ben a Világörökség része lett.


Történelem

A Gellért-hegy tetején elterülő bástya története az 1848-49-es szabadságharcig nyúlik vissza. A forradalom leverése után úgy döntött az osztrák nagyhatalom, hogy szükség van egy erődrendszerre, ami újabb harcok esetén hasznos szolgálatot tehet. A Citadella Zitta Emanuel altábornagy tervei alapján, Haynau tábornagy vezényletével készült, de hadászatilag már építésekor elavultnak számított. Egyértelmű volt tehát, hogy a magyar lakosság megfélemlítését, az esetleg megismétlődő forradalmi megmozdulások megakadályozását tűzték ki célul a vastag falak felhúzásával. Az épület 220 méter hosszú, 46-60 méter széles, falainak magassága 12-16 méter között változik. A bástyarendszer négy évig készült, 1850 és 1854 között.

Eredetileg a Citadella egy nagyobb beruházás kicsiny része lett volna, de az eredeti építési tervek sosem valósultak meg. I. Ferenc József az építkezéskor 200 000 Ft költséget engedélyezett a kivitelezéshez. A fellegvár helyét az 1813-49-ig itt állt Csillagda és a körülötte lévő virág- és szőlőskertek területén jelölték ki. Az építkezési munkák vezetését Kasselik Ferenc építőmesterre és Zitterbarth Mátyás építészére bízták.
A Citadella épülete hosszan elnyújtott. Az erőd a hegytető nyugati oldalán áll, és egy emelettel kiemelkedik a nyugatra és keletre épült védőfalak közül. Ez a központi erőd félkörös udvar köré épült, helyiségei kéttraktusosak, boltozatos termekkel, ezek az ún. kazamaták. Lőréseik a Duna és a budai hegyvidék felé, de a belső udvarra is néznek. A Zitta-féle harcászati elképzelésnek ez a védőmű teljesen megfelelt. Kevés számú katona képes lett volna a várost innen lőni, a vele szomszédosan elképzelt erődöt, ill. erődöket támogatni, és a jól védhető ponton megvárni a felmentést. A központi épület udvarán 80 m mély ciszterna van, és nyugat felé az erőd védelmére védőárkot is ástak. Kelet felé az építmény falának tövébe szintén árkot húztak, ezen át felvonóhíd vezetett a keleti védőmű udvarába.

A Citadellát 1854 júniusában 60 ágyúval vette birtokába az osztrák hadsereg. Mivel az eredeti elképzelések, vagyis az egymásra támaszkodó erődök alkotta erődlánc többi tagja nem épült meg, a Citadella társtalan építménye nem érte el tervezett hadászati értékét. Az akkori sajtó sokat cikkezett arról, hogy az egész objektum csupán megfélemlítésül szolgál. 1855-ben a Pesti Hírlap a „Gellért-hegy Bastille-ának” nevezte a Citadellát. Budapest lakossága tehát gyűlölte ezt az erődöt, annak ellenére, hogy az itt elhelyezett tüzérség csak egyszer kapott munkát: a király születésnapján a díszlövéseket adta le. Ezen kívül a vár árbocának kosarával jelezték a közeledő hajókat, de ez csupán színjáték volt.
Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéssel a Citadella végképp elvesztette hadi célját, de a katonaság csak 1897-ben vonult ki falai mögül. Ekkor a lelkes budapesti lakosság nyomására jelképes bontásokat végeztek a bejárat feletti falrészen, de a gyűlölt erődítmény teljes lebontására nem volt elegendő anyagi forrás.

A Citadella lebontásának vagy felhasználásának gondolata fennállása óta foglalkoztatja a közvéleményt, különösen a Közmunkák Tanácsa megalakulása óta (1870). Széchenyi István régi Gellért-hegyi tervét fia, Ödön veti fel a Citadellával kapcsolatban, egy magyar Pantheon tervét; és azóta is sokféle terv merült fel, míg legutóbb végre turistaszálló és söröző lett az épületből. Így vált a gyűlölt katonai erőd a közönség kedvelt szórakozóhelyévé.
Katonai célokra utoljára a II. világháborúban, Budapest szovjet ostroma idején, 1944-45-ben használták. Ekkor a fővárost védő német és magyar csapatok légvédelmi bázisául szolgált. Kazamatái raktárrá és sebesültellátó hellyé alakultak át. A súlyos harcokban megsérültek védőművei, melynek nyomait még most is látni.
Napjainkban a Citadella monumentális erődje több funkciót tölt be. Elsősorban turisztikai értékekkel bír, falai közt étterem és hotel működik. A történelem iránt érdeklődő látogató több kiállítást is megtekinthet, például a Szent Gellért püspök életét és tevékenységét bemutató állandó szabadtéri tárlatot, valamint a Hadtörténeti Fegyver- és Eszközbemutató kiállítást.
Az erőd keleti, a fővárosra néző kőfala előtt emelkedik Kisfaludi Strobl Zsigmond 1947-ben felállított Szabadság-szobra. A Citadelláról gyönyörű kilátás tárul elénk, egész Budapest, háttérben a Budai hegyekkel, belátható. Napjainkban az is híressé és egyedivé teszi az egykor volt erődöt, hogy innen szokták fellőni az augusztus 20-i tűzijáték rakétáit.

A Szabadság-szobor

Budapest egyik jelképe a felemelt kezében pálmaágat tartó nőt ábrázoló szobor, amely a szabadságot hivatott hirdetni. Az alkotást 1947-ben állították a Citadella délkeleti bástyájára, 40 méteres talapzatra, így a 14 méter magas nőalak a város minden részéből jól látszik. A szobor eredeti neve Felszabadulási emlékmű volt, felállításáról a Budapesti Nemzeti Bizottság rendelkezett és a Budapestet elfoglaló szovjet hadsereg emlékművének készült. Alkotóját személyesen választotta ki Vorosilov szovjet marsall, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke, de a rohamtempóban felépített emlékmű költségeit a magyar állam fizette. Ekkor még több kisebb szobrot is tartalmazott a kompozíció, de ezt meglehetősen átalakították a kommunista rezsim bukása után. Az eredeti kompozícióban a fő nőalak előtt egy hat méter magas, bronzból készült géppisztolyos szovjet katona állt, bal oldalán fáklyás, jobboldalán sárkányölő bronz alakok, mögötte még egy, három méter magas katona, kőből. Ezt a kőkatonát az 1956-os forradalom ideje alatt ledöntötték, de később újra kifaragták. Az eredeti felirat így szólt: „A felszabadító szovjet hősök emlékére a hálás magyar néptől”.
Az emlékművet Magyarország felszabadításának második évfordulóján, 1947. április 4-én avattak fel.

A rendszerváltás után a szovjet katona szobra a Szoborparkba került, de vita bontakozott ki arról, mi legyen a főalak sorsa: sem a lebontás, sem a változatlanság nem tűnt jó megoldásnak. Helyén maradását elősegítette egy performance, amely St. Auby Tamás képzőművész nevéhez fűződik. A „Szabadság lelkének szobra” akció nagy port kavart: 1992 júniusában, a budapesti búcsú napján (a szovjet csapatok kivonulásának ünnepén) az emlékművet ejtőernyőselyemmel letakarták, így néhány napra „szellemruhát” öltött, ezzel jelképezve a kommunizmus kísértetét. Végül 1993-ban fejeződött be az emlékmű átalakítása. A cirill betűs feliratokat levésték, s azóta új felirat olvasható a szobor talpazatán: „Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért.”

A Szabadság-szobor a filmvásznon

Népszerű legenda, hogy a Szabadság-szobor eredetileg Horthy István kormányzó-helyettes emlékére épült, aki repülőbalesetet szenvedett a fronton. Erre a pletykára utal Jancsó Miklós és Hernádi Gyula Anyád, a szúnyogok című filmje, amelynek utolsó jelenetében a főhősök, Pepe és Kapa, a Gellért-hegyen magukból kikelve azt ordibálják, hogy miféle szabadság-szobor az ilyen, hiszen ezt „a kis Horthynak csinálták”.
A legendából annyi igaz, hogy Kisfaludy Strobl valóban megbízást kapott ifjabb Horthy szobrának megformálására, ami azonban sosem készült el. A tervek pedig semmilyen hasonlóságot nem mutatnak a Szabadság-szoborral. Bár a Horthy-emlékművel való párhuzam nem igaz, a fasizmust jelképező, sárkányt megölő mellékalak kompozíciója azonos Kisfaludy Stróbl 1928-ban, Nyíregyházán felállított huszáremlékművével, amelyen a magyaros ruhájú férfialak a bolsevizmus sárkányával végez.
A Szabadság-szobor Budapest jelképévé vált, olyannyira, hogy 1980-ban kicsinyített mása bekerült azon tárgyak közé, amelyeket az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan jelképként magával vitt a világűrbe. A kezében pálmaágat tartó büszke nőalak a 10 forintos érme hátlapján is szerepelt 1971 és 1995 között.

Citadella helyett

1867-ben, a kiegyezéskor volt először lehetőség arra, hogy a Citadella helyére esetleg más jellegű építményt álmodhassanak a tervezők. Régebben már Széchenyi Istvánnak is voltak a Gellért-hegy beépítésére elképzelései, ezeket 1871-ben fia, Ödön újraálmodta. Egy Pantheon-t tervezett a Citadella helyére az ezredéves évfordulóra. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa ebben az évben kiírt egy pályázatot, amire Feszl Frigyes a Pantheon-hoz hasonló tervet adott be. Az ő álma feltűnően hasonló volt a Hősök terén felállított körkörös oszlopos szoborcsoporthoz.
A sok tervezgetésnek végül csak a környék fásítása lett az eredménye.

Az átépítési tervezgetések az 1900-as években tovább folytatódtak. 1902-03-ban, az akkor még egyetemi hallgató Medgyasszay István tervezett Nemzeti Pantheont a Gellért-hegy tetejére. A terv központi eleme a hegytetőn elhelyezkedő monumentális, több csarnokból álló kupolás épület, amely alakjával a Szent Koronát idézte volna. Később a tervező azt is javasolta, hogy a Feszty-körképet is itt helyezzék el. A megvalósulás helyett azonban két világháború következett. Végül 1947-ben felavatták a Kisfaludi Stróbl Zsigmond által készített felszabadulás-emlékművet. A rendszerváltás után, 1991-ben sokan a teljes elbontást követelték, de végül csak a katonaszobor került át a Szoborparkba. A Szabadság-szobor azóta új feliratot kapott, és máig is büszkén magaslik a város fölé.

Jövőkép

Az elmúlt években a Gellért-hegy és a Citadella hasznosítására több terv is született, a bástya jövője azonban még mindig bizonytalan. Az egyik beadvány két teleszkópos szerkezet felállítását tartalmazta, amely a magasba emelné a Gellért-hegyre tervezett gömb alakú kilátókat. A „Budapest Szeme” elnevezésű terv a Citadella két végpontján felállított, részben emelhető üvegburákat javasol. A szerkezet 50 méter magasságig emelkedne, és 15 percet állna a magasban, ahonnan az egy-két turistabusznyi szemlélődő lenyűgöző budapesti látványban részesülhetne. A mozogni nem tudó másik „szem”, szintén üveggömb lenne, ami kiállításoknak, rendezvényeknek adna otthont.

Egy másik, jóval korábbi és visszafogottabb terv a Tabánt a Citadellával összekötő sikló létrehozása. A sikló a Rácfürdőtől indulna, az Orom utca alatt alagútban haladna, hogy a sziklás domboldal látványa ne változzon. A szabadon futó pályaszakaszt a terep fölé álmodták, a fák koronája közé, hogy az a sétálókat ne akadályozza. A két ötlet – a Budapest Szeme és a sikló – természetesen összeegyeztethető lenne. A mai elképzelések szerint a Budapest Szeme kilátó először 2010-ben emelkedne a magasba. Akkorra már a Rácfürdőtől induló sikló is üzemelne, megkönnyítve a fellegvárba jutást a Tabánból.