A gazdagréti lakótelep

Mindennek megvan a maga története. Még egy hűvös és rideg panelrengetegnek is. Magyarországon a hetvenes, nyolcvanas években gombamód szaporodtak el a tízemeletes panelházak, amelyek jól szerkesztett életteret biztosítottak sok százezer családnak. A blokkok között szoros emberi kapcsolatok szövődtek, közösségek jöttek létre, nem csoda, hiszen a szűk liftek és folyosók, az egymás mellett sorakozó lakások nem csupán mindennapi, de mindenórányi kapcsolattartásra adnak lehetőséget. Egy ilyen közösség hétköznapjaiba tekinthetett be az egész ország 1987 februárjától, amikor is útjára indult az azóta kultikussá vált teleregény, a Szomszédok. A sorozat ismertté és híressé tette a számára otthont adó helyet, vagyis a gazdagréti lakótelepet.

Sokan emlékezhetünk a panelházak között megbúvó rakéta- és gömbmászókra, a telefirkált padokra, kiborogatott szemeteskukákra, a csupa gaz focipályákra. Bizony a nagy építkezési lendület után a lakótelepek hanyatlása következett. Sorra váltak hírhedté a lakótelepi bandák, a földszinti ablakokra rácsok kerültek. Ez a rossz hangulat valószínűleg a rendszerváltást követő általános közhangulatot tükrözte. A lakótelepek az előző rendszer jelképévé váltak, vagyis valamivé, amire kötelezve lettünk, és amit utálni kell. Mindezek ellenére mára a gazdagréti lakótelep a főváros egyik legnívósabb lakótelepei közé tornázta fel magát.


Történelmi visszatekintés

A terület története azonban nem a panelek felhúzásakor kezdődött, hanem annál jóval korábban. A terület történetét elmesélő régészeti leletekre éppen a telep építésekor bukkantak.

A gazdagréti lakótelep Budapest XI. kerületének egyik városrésze, északon a Sas-hegy, északnyugaton Sasad, délen Hosszúrét, keleten pedig Őrmező határolja. Maga a telep 23 éves múltra tekint vissza. Az első házat 1984. március 21-én adták át, de már a paneltömbök felhúzása előtt kiderült, hogy a környék több száz évvel ezelőtt is lakott volt. A lakótelep építési munkálatai közben sorra kerületek elő a IV. századból fennmaradt régészeti leletek. Az értékes lelőhelyre a földgyaluk tereprendező munkája során bukkantak és egy időre be is szüntették az építkezést. Az első síremlékek előkerülése után továbbiakat találtak, s végül egy csaknem 115 sírból álló temetőt sikerült feltárni.

Erre a területre a IV. század közepe táján kezdtek temetkezni, a legkésőbbi sírok pedig az V. század végéről származnak. A kegyeleti hely kettőssége már a feltáráskor észrevehető volt: a korábbi idők sírjai É-D-i elhelyezésűek voltak, több esetben került elő tégla- és kőláda koporsó. A temetőmellékletek között római ékszereket és viseleti tárgyakat, valamint a IV. század végének jellegzetes agyag- és üvegedényeit találták meg. A IV. század végén megváltozott a temető szerkezete. A sírok K-Ny-i tájolásúak, többnyire egyszerűen a földbe ásva, és a viseleti tárgyak is szegényesebbé váltak.

A feltárt emlékek antropológiai elemzése után kiderült, hogy feltűnő a nők és a gyermekek alacsony száma. A késői csoportban néhány koponya mesterséges torzítás nyomát viselte. Ez a szokás a keletről jött népcsoportokra volt jellemző. Valószínű tehát, hogy eltérő népesség közel egyidejű temetkezéséről lehetett szó Gazdagréten. A két csoport sírjai nagy területen fedték egymást, de úgy, hogy egyetlen esetben sem metszették egymást.


Nevegy szőlei

A VI. század után sem maradt lakatlan a terület. Melis Katalin (Budapesti Történeti Múzeum) középkoros régész leírása szerint a feltárt VI. századi település nagy valószínűséggel Nevegy faluhoz tartozott. Nevegy faluról Győrffy György professzor kutatásai alapján elég sokat tudunk.

A területet a tatárjárás (1241) előtt a pécsváradi apátság birtokolta, de a tatárjárás után az 1298-tól szereplő nevegyi nemeseké lett. 1325-ben a pécsváradi apát megpróbálta visszaperelni, de Károly király a nevegyieknek ítélte.

Később a falu elnéptelenedett, valószínűleg a szőlőművelés elterjedése miatt. A területről, mint lakatlan szőlővidékről a XV. század elején esik sokszor szó. Erről az időről egy per iratai maradtak fönt. A vita tárgya az volt, hogy a területen található szőlőültetvények Sasadhoz, vagy a régi tulajdonosokhoz tartoztak-e. A budai szőlők nagy mennyiségben adták a – nem éppen minőségi – bort a kereskedelemnek, ami nagy haszonnal járt.

A XV. századtól a lakótelep építésének a megkezdéséig tehát nagyrészt szőlők és gyümölcsös kertek terültek el itt, melyeket a budai és pesti polgárok műveltek. 1950-ben kebelezte be a főváros, és lett a XI. kerület része. A lakótelep 1983-tól 1989-ig épült, s mintegy 25 000 ember költözött ide a város minden részéből. Gazdagrét újra népes terület lett. 1994-ben a helyi önkormányzat emlékoszlopot állított a római kori temető helyén, Nevegy falu emlékét pedig a róla elnevezett utca őrzi.

Ha a Gazdagréti lakótelep történetének 23 évét tekintjük, akkor rájöhetünk arra, hogy éppen újabb korszakváltás történik a telepen. Először is a rakétamászókát felváltották az új, szuperbiztonságos, fa játszóterek, és a parkok szélén külön szemetes szolgál a kutyapiszkok gyűjtésére, a paneltömbök közti parkok rendezettek és tiszták. De ami még fontosabb, hogy azok a fiatalok, akik itt nőttek föl mostanában alapítanak családot, most kezdik felnőttként élni a világot. Pár éven belül megszülethet a következő generáció, amely tagjai már egy szép és tiszta környezetben nevelkedhetnek.


Szomszédok – a kultikus teleregény

A Gazdagréti lakótelep a Szomszédok című teleregény miatt vált híressé a 80-as évek végétől. Biztos sokan emlékeznek a hatalmas paneltömbökre, ahogy a főcím alatt óriásokként emelkednek a Budai hegyek lábánál. Akkor ez meglehetősen különös látvány volt. A sorozat a Takács család, a Mágenheim család és a Vágási család életét mutatta be, akik a Lantos utca 8. szám alatt laktak. Ez a hely a valóságban a Csíkihegyek utca 1. szám alatt található. A stáb kibérelte az egész első emeletet, három lakásba a három családot „költöztette" míg a negyedikben a Gábor-Juli stúdiót (szépségszalon) rendezték be.

A 30 perces epizódokból a telepen élő családok és ismerőseik mindennapjait ismerhettük meg, központban a három kiemelt családdal, amelyek között fiatal, középkorú és idősebb házaspár is volt, így még tágabb kört szólíthattak meg problémáikkal, élményeikkel. A teleregény történetei követték az akkori napi politikai eseményeket és problémákat is, éppen ezért vált mára a teljes sorozat egy korszak dokumentumává.

A mindennapos forgatások miatt a színészek és a stáb gyakorlatilag második otthonának nevezhette a gazdagréti panellakásokat. Olyannyira, hogy a sorozat vetítésekor a forgatási helyszínen a Vágási, Takács és Magenheim nevek voltak kint a kaputelefonon és a postaládákon. A színészek és a stáb gyakran találtak ezekre a névekre küldött leveleket, de még számlákat is!

A forgatási helyszínek szinte teljesen úgy néztek ki, mint egy lakás, azzal a különbséggel, hogy egy-két helyen mozgatható falakat iktattak be, hogy a stáb elférjen a kamerával. A fürdőszoba is „igazi" volt, valódi mosógéppel felszerelve, de a tükör például hiányzott: a helyén egy lyuk volt a falon, ahonnan a kamera készíthetett felvételt, ha Mágenheim doktor borotválkozott.

A karakterek megalkotásánál gondot fordítottak arra is, hogy a főhősök között legyen olyan, aki alulról építgeti karrierjét, és legyen olyan is, aki már most vezető pozícióban van. Legyen kétkezi dolgozó és szellemi foglalkozású is. A sorozat egyik kulcskaraktere Mágenheim doktor, aki mentős orvosként teljesített szolgálatot. akinek hasonló lenne a vére.


Naprakész „hír-sorozat”

A rendezők annyira ragaszkodtak az egyes részek naprakész történéseihez, hogy amikor csütörtök reggel Darnyi Tamás megnyerte az olimpiát, már aznap este láthatta is ezt a közönség az épp aktuális részben. Többször előfordult, hogy azokról az eseményekről, amelyek kimenetele a forgatás időpontjában még nem volt ismert, többféle variációt készített a stáb. Így például a választásokkor Lenke néni háromféle megjegyezését vették fel a forgatáson, adásba pedig csak az aktuális került, így sikerül mindig naprakésznek lenni.

Egyszer még az is előfordult, hogy a Takács-lakásba, illetve forgatási helyszínére, betörtek. Néhány értékesebb tárgyat vittek el a máig ismeretlen tolvajok. Az eset bekerült a Szomszédok egyik fejezetébe is. A forgatókönyv tehát mindig rugalmas volt, az éppen felmerülő helyzetekhez alkalmazkodott. Ez adta a teleregény megismételhetetlen báját, és - természetesen a nagyszerű színészi játékon túl - ez alapozta meg az egyre növekvő népszerűségét is. A nézettség a kezdeti 50-52 %-ról hamarosan 72-74 %-ra emelkedett és ezt a szintet végig tartani is tudta. Ez fejezetenként legkevesebb 4,5-5 millió nézőt jelentett, az ismétléssel együtt a nézőszám jóval meghaladta a fejezetenkénti 6-6,5 milliót. A szaküzletek kimutatásai szerint egy-egy fejezet adása előtt 4-5 %-kal nőtt a televíziókészülékek eladása!

A Szomszédok tehát nagyon fontos mérföldköve volt a magyar televíziózásnak, és ma is fontos információs anyagot képez a rendszerváltás előtti és utáni időszakról. A magyar lakosság több mint fele hétről hétre együtt élt a Szomszédok családjaival, élte hétköznapjait, érezte örömeit, fájdalmait. Ezen túl pedig megismerte az ország a Gazdagréti lakótelepet, melynek lakói ma is büszkék arra, hogy otthont adhattak egy tizenkét évig futó, epizódról epizódra töretlen minőséggel jelentkező tévés sorozatnak.

Végül pedig álljanak itt Horváth Ádám, rendező sorai, aki így írt a Szomszédokról: „Szeretnénk, ha átélnék az emberek a körülöttük lévőt, és azt is, ami lehetne. Olyan érdes, annyira morgós a világ, kell a több szeretet, a megértés. Legnagyobb hiány az érző és szerető emberekből van, és ezért szeretném őket megmutatni. Különböző generációk élnek egymás mellett, kell, hogy ismerjék egymást."

Mily